Bernárd élményei a Balatonról...

Apa kezdődik, apa kezdődik... szólalt meg a hülyegyerek ébresztője. Rápillantottam az órára és még csak 7:45-t mutatott. Borongós reggelre keltünk, a küllőim csak úgy vacogtak a hidegtől amikor kitolt az ajtó elé és ráeszméltem, hogy most fogja kezdetét venni az út, amiről eddig csak beszélt, és most neki is vág, de velem együtt! A csomagok már tegnap a hátamat nyomták, telepakolta négynapi ruhával, és a röntgen szemeim azt mondták mindenre felkészült... esőre, sárra, kánikulára és tornádókra. Az orromat egy kék táska birizgálta, és ha jól éreztem szalámis szendvicsek töltötték meg a belsejét. Egy utolsó ellenőrzés, keréknyomás, és egy fancsali mosoly a képnek az indulás előtt.

Budapest utcáit csak úgy hasítottuk és seperc alatt már a déli pályaudvar peronjai közt szlalomoztunk a hetes vágányt keresve és azon belül is egy kerékpár szállító kocsi szerűséget, hogy kényelmesen tudjak utazni, ne jöjjön belém holmi odakóborgó kába néni az unokáival. Meg is lett: két hatalmas ajtaja volt, egyelőre még üres belsővel, úgy sejtem korán érkeztünk. Nembaj, mi csápolhatunk majd az első sorban. A vonat tervezői mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy mi két keréken élünk, és egy közel egy méter magas lépcső 20kg-os hátsóval akadályokat tud elénk állítani. Nembaj, a komám valahogy felráncigált a vonatra, és el is helyezett egy egész kényelmes helyre. Az idő múlásával egyre többen és többen jöttek, gondolom a szombat reggel balaton felé közlekedő vonat megtette vonzerejének hatását. Meglepő volt látni, de jó érzéssel töltött el, hogy a többi kolléga kerékpárt a rajtuk utazó emberek egymást vállvetve segítették fel- és később le a vonatról. Lassan meg is gördült a vasmasina és neki lódult, hogy minket siófokig repítsen. Teltek az órák és egyre izgatottabban vártam hogy szálljunk már le, induljunk már! Nem utazni, gurulni jöttem! Aztán egy hang szólalt meg a távolból: "Anyu, sóstón vagyunk!" Ez volt a jel, következő megálló és már itt se vagyunk!

A vonat végre lefékezett, kinyílt a böhöm nagy ajtó és én megéreztem a Balaton ekkor még hűvös fuvallatát. Lesegítettek a magaslatról és én már gurultam volna, de vmi Csöcsi nevű tagot és a rózsaszín (később eperszínűre titulált) biciklijét még meg kellett várni. A szerelvény meg is jött negyedórás késéssel és uzsgyi, neki is vágtunk 11:16kor Siófokról az utunknak Balatongyörök felé. Az elszántság hajtotta pedálaimat, a hűvös idő pedig jót tett fémvázamnak. Semmi túlmelegedés, csak a Balatonvilágos felé vezető táblák követése volt a cél. A hátsó súly ekkor még elviselhető volt, és egy utcára a Balatontól a néhol kanyargós utakat leszámítva igen kellemes érzés futott végig bovden szálaimon. Jó ötlet volt támogatni komámat ebben az útban, szép a táj, pompás nyaralók és hangos nénik szegélyezték utunknat. Sóstónál a strandon még valami bonzáj is volt, és a Kölyköd voltam skandálásra még egy Republik visszhang is érkezett... valaki felvilágosíthatná majd az urat hogy Edda amúgy az előadó, de a próbálkozást mindenképp értékeljük.

Világosnál egy domb állta utunkat, és gondolatunkba rögtön a 10 perce lehagyott közel 20 fős csoport gyerektagjainak kínszenvedései jutottak eszünkbe ahogy ezt a lejtőt majd megpróbálják magukévá tenni. Innentől kezdve magaslatból figyeltem a Balaton körüli tájakat és délipart ide vagy oda, iszonyat sok "hegyrefel-dombrólle" szituációt éltünk át. A váltóm csak úgy zongorázott a sebességekkel ezeken a szakaszokon, de ahogy hallottam rózsaszín kolleginát, ő is rendesen kattogtatta fogaskereket. Az erdős, néhol elveszett szakaszokat leszámítva ez a rész nem tűnt túlságosan a kerékpároknak kiépített útszakasznak, de azért boldogan szeltem a kilómétereket. Világos után kenese, és aztán Almádi következett... és az eső. Elkezdett szemerkélni gigászi cseppekben, amire csöcsi kívánságára behúzódtunk egy Rock Pub nevezetű nem olcsó helyre. Ahogy kivettem a telefonos beszélgetésből már 40 km-nél jártunk és volt előttünk még 78... esővel tűzdelve. Miután kicsit elállt az égi áldás hát tovább gurultunk, de azért még a nagy öreggel egy képet gyorsan készítettem :)

Utunk borús szürke felhők felügyeletével folytatódott, amik hogy jól érezzük magunkat és kicsit megcsapjuk sárral a rajtunk utazókat el is eredtek. A "szarrá ázás" enyhe körülírás ahhoz amit átéltek utasaink, de rózsaszín kolleginával nagyon élveztük a Fa tusfürdő reklám szerű dolgot. Jött csopak, aztán Füred. Csopakon gyorsan átgurultunk, nem volt semmi említésre méltó sem, maximum hogy kicsit letértünk a bicikli útról. Füreden álltunk meg pihenni, a srácok meg enni és kicsit felfrissülni. Amíg ők ettek én megetettem a hattyúkat, amik nem voltak szépek. És felmértem a terepet hogy előttünk van Tihany, és az apátság. A képen látszik is valamennyire. Bitang messze volt még a vége a napnak.

A km-ek a 60-hoz közeledtek, időjárás a napsütéshez, utunk pedig Tihany elkerülése után Zánkához. A leghíresebb gyerektábor faluja előtt kacskaringós hosszú utak szelték a mérföldeket, amiket újabb emelkedők és lejtők tarkítottak. Első futóművem kicsit túl is lett terhelve emiatt, úgyhogy jeleztem is komámnak a nehéz tekeréssel hogy fújjá má belé egy keveset ha úgyis a hátsómon fityeg a pumpa. Az ezután következő pár km nagyon nehézkesen ment, talán a holtpont tájéka lehetett. Ekkor értünk el Zánkán vmi katonai masinák bemutatójához, ahol a komám lefényképezett miközben tanulmányoztam a helikoptert.

Utasaink neki láttak egy kis szociális felméréshez, miszerint mekkora a kerékpáros közösség összetartó ereje köszönéssel mérve. Változó eredményre jutottak, mivel voltak akik nagyon kedvesen visszaköszöntek, egyes szakaszokon minden szembe jövő, de átlagban inkább tovább gurultak. Ezt fel lehet fogni úgy is hogy fáradtak, az útra koncentráltak vagy csak simán bambák voltak, vagy úgy is hogy bunkó parasztok és nem köszönnek vissza egy kedves gesztusra. Ki tuggya... Ezután igen monoton út következett Badacsonyig, egykét kisebb faluval megszakítva és Szalon sör táblával kiplakátolva. :) Badacsonynál nem jöttem rá, hogy a szivatás végett, az útépítési nehézségek miatt vagy csak a gyönyörű táj indokán, de a bicikli utat felterelték a vulkán lábánál fekvő szőlős kertek kezdetéig. Meg kell hagyni, ha képesek lettünk volna megállni (ami ilyenkor már igen nehézkes volt bicikli szemszögből is nézve) akkor lélekzetelállító képek születtek volna a naplementébe burkolózó gigászi hegyről.

Csodálatos egy látvány volt, legközelebb ezen a szakaszon ilyen időtájt lesz pihenő tartva. Ekkor már láttam rajtuk hogy csak a cél lebeg a szemük előtt és gondolataikban a Balatongyörök tábla alakja körvonalazódott. Újabb monoton kilóméterek Badacsony és Szigliget között és után. Sehol semmi, csak a 71-es út mellettünk. Ha itt durrant volna ki valamelyik kerekem akkor szerintem ott hagynak északára, úgyhogy bírtam ahogy bírni kellett. Meztelen csigák szlalompályája között ügyesen tekeregve egy Balatongyörök 4km feliratra lettünk figyelmesek és ekkor tudatosult bennünk hogy lassan megérkezünk. Egy gyors telefon és a vonatállomás lett a kitűzött végállomás. Megérkeztünk. 20:21. Vége. 120km. Borzalom sok volt. Komám remegett a fáradtságtól és az átfázástól. A hidegrázás hajnali 4ig nem hagyta nyugodni, bár ezt már csak másnap újságolta el nekem, én a csillagok alatt töltöttem az estét. A képen én és a Zala folyó.

Másnap felfrissülten vágtunk neki a következő 120 km-nek, nagy elszántság és éhség vezérelte a kerékpárosokat. Egy gyors meeting Berényben Ármin komával, mellé egy megmártózás a balatonban a szabadstrandon és már gurultunk is tovább Máriafürdő alsóra Csöcsiék nyaralójába a finom ebéd reményében. Városi terep kicsit neki esett a gumiknak, a meleg pedig növelte benne a nyomást, a súly pedig csak rátett egy kalappal, de mondtam magamban hogy akkor is kibírom, elgurulok ezekkel a gumikkal Zamárdiig, még 80km! Képen a tegnapi távra való rászürnyölködésem pillanata látható. Jobbra a fa alatt az a badacsony.

Nagyon finom ebédet ehettek Csöcsinél, mert még a táskába is került belőle valami süti és húsos szendvics. De ezután egyedül folytattuk az utunkat. Csöcsi és a rózsaszín kollegina kiszállt, mert másnap szólította őket a munka. Nem is időztünk tovább, irány Zamárdi! Fenyves és környéke terep ismerős volt komámnak régi balatoni emlékekből, nosztalgiázva tekert a sárga zsigulira. Örültem neki hogy ilyen vidáman gurulunk, de kezdett sok lenni a hátsó súly, a meleg, a beton, a buckák és hasonlók kombinációja. Még egy gyors visszatekintés a Badacsonyra (el nemtudtam képzelni hogy tegnap még ott gurultam) de itt már nagyon fájt a gurulás. Nem bírta a hátsóm... én kattogtam ahogy tudtam, de ez meg csak tekert és a zenéjére figyelt. Még egy bucka és kidurranok... És jött a bucka. Bammmm. Gyors szitkozódás, de hálás lehetett a komám, mert a fonyódi állomástól 10percre durrant ki. Mi lett volna ha a tegnapi Szigligeti szakaszon jön a pukk? Később kiderült hogy teljesen elkopott a hátsó gumi. 1 év intenzív tekerést, fékezést, farolást és hasonló élményt bírt ki, de a 150km egyhuzamban végképp megkoptatta. Vasárnap délután 5kor pedig nem sok kerékpár üzlet van nyitva, nemhogy a balatonon... Vártunk egy órát a vonatra, és irány Zamárdi, ahol meghúzhattuk magunkat estére.

Másnap reggel mentünk is a gumishoz, ahol raktak fel új külsőt beslőt 3400 Ft-ért... sajna ennyivel számolni kellett, és legközelebb is kelleni fog. Nembaj, keddig a garázsban jót pihentem amíg komám és vendéglátója a Lajos elmentek Fonyódligetre grillezni. Másnap még egy kis szerelés és irány a 18.50-es vonat, és uzsgyi a délibe. Már nagyon vártam hogy a helyemen pihenjek a többi kolléga között budán. Megérkeztünk, tekerés haza, mert nagyon villámlik délen. De gyorsabb volt a vihar mint mi, Margit-hídnál el is kapott minket. Áprád-hídtól meg utaztunk egy kicsit a Hévvel, és spuri haza. Végre megérkeztem.

Egy szó mint száz, nagyon maradandó élmény volt körbebiciklizni majdnem a Balatont. Ha nem jön közbe a defekt akkor az egészet megtudtuk volna csinálni, de sebaj, ez motivál minket hogy jövőre is neki vágjunk. De akkor remélem több kolléga csatlakozik hozzánk és kicsit hosszabbra tervezzük, hogy a helyi kultúrát is megnézzük.

Üdvözlettel:

Bernárd a Bicikli